Köszörüljük a csorbát - beavató előadás felnőtteknek
Beavató előadás felnőtteknek Kisfaludy Sándor Csobánc című elbeszélő költeménye nyomán
Beavató előadás felnőtteknek Kisfaludy Sándor Csobánc című elbeszélő költeménye nyomán
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: pondelok, 02. december 2019, 20:00
Egy iskolai osztály a szokásos, éves „történelmi osztálykirándulásán” vesz részt: ezúttal is ellátogatnak Csobánc várába. Az osztályfőnöknő a kiránduláson is feleltetni akar, amire a gyerekek nem hajlandók. Játszani azonban szeretnek… Ezért úgy döntenek, hogy inkább kortársszínház-nyelven eljátsszák „Csobánc várának történelmi szerepét”. Hamar kiderül, hogy „jól felelnek”, ugyanis nem feledkeznek meg nemzeti múltunk értékeiről: az előadásba tesznek néptáncot is – oda, ahova illik, és annyit, amennyi a csövön kifér.
Az iskolai év végéhez közeledve a Csillagszeműek különböző csoportjai két programmal várják a közönséget a Hagyományok Házában: 19 órától a haladó gyerekek és a junior korosztály lépnek színpadra. Mindkét előadás vendége a Csillagszeműek felnőtt társulatra, a Timár Együttes. A programban Timár Sándor klasszikus művei mellett a fiatal csoportvezetők saját koreográfiái is szerepelnek. A műsort Vizeli Bálint és zenekara kíséri.
Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.
“Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!“ Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések...
Városi séta a Szecesszió Art Deco Népművészet című kiállításhoz A városi séta NEM a Hagyományok Házából indul, hanem külső találkozási…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.