Szokolay Dongó Balázs szerzői est

Hangszereim már többször vizsgáztak nagy koncerttermekben, szimfonikus zenekari környezetben. A műsor lényeges eleme, hogy találkozik kétféle előadásmód. Hitem szerint nincs sok különbség: a vehemens népzenei gesztusrendszer, és egy dinamikus, kamarazenekari játék hamar egybeolvad. Lesz belőle egy tömbös megszólalás. 1995-ben a Vasmalom együttessel Bartók népzene feldolgozásait népi hangszerekkel a kézben adtuk elő. Angliában rendszeresen, de Japánban is turnéztunk. Már ott megfogalmazódott bennem ez a típusú munka. Megtartani a népzene lényeges rusztikus erejét, de beemelni a jelenbe. Nemcsak, mint múzeumi tárgyat nézegetni. Hanem megtanulni megalkotni, és melléhelyezni a klasszikus kamarazenekar által nyújtott lehetőségeket. Ezen népdalfeldolgozások előképei, már többször elhangzottak úgynevezett worldmusic zenekarokkal. Jellegüket ez az élethelyzet is faragta. Így a dalok, tánczenék, ebben a csokorban, magukon hordozzák a 25 év táncház zenélés, és világzenei színpadi munka során belém ivódott zenei hatásokat. Gondolok itt a sokszor ismétlődő zenei sorokra, dallamokra, a konokul visszatérő, és azonos tonalitásban maradó harmóniákra, a kevés modulációra, az egyformán hangsúlyos szólamokra, a bourdon érzetre...stb. Mindezek idéznek régi zenei stílusokat, s ugyanakkor egy modern rusztikus hangfestmény képét rajzolják meg a képzeletemben. 

Ezen a festményen szerepel a népzene, a középkor zenéje, a különböző korok klasszikus zenéje, és a világzene. Ez utóbbi fogalom szerintem szerencsétlen, de köztudatba épült elnevezése a feldolgozott népzenének.

A tervezett előadásban a népi hangszerek szólókat is játszanak, gondosan válogatott régi stílusú kárpát-medencei dallamokból. Ezekkel a szólókkal kiegészülve, egy teljes koncertanyag született.

Népzenészként adódik a feladat, hogy Bartók, Kodály művekből jól ismert népi dallamokat szólaltassunk meg. Akár úgy is, hogy nem ismerjük az eredeti hanganyagot. A népzenei gyakorlat lehetővé teszi számunkra, hogy elidőzzünk egy - egy népzenei lejegyzés, és akár az ebből kiinduló zeneszerzői gondolat felett.

Így került be a csokorba néhány Bartók által kiemelt dallam, és gondolat.

Mind e mellett, fontos cél, illetve eszköz ebben az alkotói munkában, hogy nem műfajokat találkoztatok, hanem, keresek, hallok, érzek szervesen kapcsolódó hangokat a népi motívumokhoz. Ha jól belegondolunk, a régiek is ezt tették.

Kodály is a népzene, és a műzene közelítésére buzdít írásaiban, és szerte a világon látunk, hallunk dudásokat, furulyásokat, és mindenféle népi hangszereseket, szimfonikus, és kamarazenekarokkal. Erre tesz kísérletet a „Sír az út előttem...” című műsor. A műfaj, ha nagyon ragaszkodunk megnevezéshez: népzenei ihletésű kamaramuzsika.

Gondolkoztam hanganyag készítésén, de a kottákról készített midi formátumú hang, közel se tudja visszaadni a népzenében használatos ritmikai, és dinamikai megjelenést. Az általam gyakran használt parlando rubato előadásmódról nem is beszélve. A partitúra népi hangszerre, énekhangra, és vonós hangszerekre készült. Előadásához szükség van elmélyülni a népzenében. Egy - egy előadásjelet többféleképpen értelmezhetünk. Népzenésznek és klasszikus zenésznek együttműködésében a legtöbb problémát ez okozza. Tempóérzeteket, lassítást, gyorsítást, hangsúlyozási jellegeket egyeztetni. Az erre vonatkozó utasításokat a kottába nehéz úgy beírni, hogy mindenki ugyan azt értse alatta. Olyasmi ez, mint régi korok zenéje. Érdemes a népzenei gesztusrendszer felől közelíteni hozzá. Ugyanakkor nagyon fontos a pontosság, tisztaság. Egy - egy disszonancia, ha nem tisztán szólal meg a vadul játszó népi hangszer mellett, az nagyon nagy hiba, mert ezekben a konstrukciókban az átlagnál is csúnyábban tudnak szólni. Találtam elhívatott, népzenei irányokba nyitott, klasszikus zenész kollégákat. Ezeket a darabokat, csak együtt tudja megcsinálni népzenész és klasszikus zenész.

„A változat a népzene legtermészetesebb továbbfejlődése, hiszen maga a népzene sem egyéb, mint egymásból fejlődő, egymásba észrevétlen átmenő dallamok végtelen sorozata. Kár, hogy szerzőink nem írnak gyakrabban átiratokat népdalokra. Ezzel mindennél hathatósabban munkálnák a népi és a műzene egymáshoz közeledését”

Kodály Zoltán gondolatai a „Fölszállott a páva” c. műve kapcsán, 1939.