Program


Halmos Béla emlékkoncert - "Összehegedülni a nemzetet"

Halmos Béla emlékkoncert - "Összehegedülni a nemzetet"

„Azt szoktam mondani, azért születtem a trianoni békediktátum évfordulóján, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem.” *

 több

Idén június 4-én ünnepelné 73. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása. Sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, 2013 nyarán bekövetkezett váratlan halála pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Ebből az alkalomból a Hagyományok Házában – melynek maga Halmos Béla is éveken át munkatársa volt – hagyományteremtő céllal emlékkoncertet szervezünk a Hagyományok Háza Baráti Körével közösen, melynek alapítója Halmos Béla volt.

Közreműködnek többek között: Fábián Éva, Lipták Dániel, Horsa István, Borfolk zenekar, Varsányi Zenekar, Boglya együttes

Az est szerkesztői: Lőrincz Beáta, Székely Levente, Varga Zoltán és Vavrinecz András

A koncertet ingyenes táncház követi a Halmos Béla teremben.

*Az idézet a Meg kell a búzának érni... című interjúkötetben található. Beszélgetőtárs: Abkarovits Endre