Fókuszban a koreográfusok - Fitos Dezső

A székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes sok évtizede tartozik a legizgalmasabb vidéki néptáncműhelyek közé, köszönhető ez többek között két meghatározó alkotónak, vezetőnek, mesternek és tanítványának. Botos József a hetvenes évek elején kezdett el koreografálni és tanítani a királyi város néptáncegyüttesénél, a hetvenes évek közepétől három évtizeden át volt az együttes művészeti vezetője, számos fesztiváldíjas koreográfia készítője, a stafétát 2006-ban pártfogoltja és tanítványa Majoros Róbert vette át, aki sikeresen járja tovább a mestere által megkezdett utat. Az együttesnek készült igényes autentikus műsorok, táncjátékok, történelmi témájú tablók mellett mindkettőjük számára meghatározó a szülővároshoz való kötődés, a város életében való aktív jelenlét, a mester által megálmodott Királyi Napok megvalósítása, éltetése, a város fontos eseményein a tanítványokkal való részvétel, a szűkebb és tágabb közösség építése, a gyökerek fontosságának átadása.

Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.

„Előadásomban egy foglalkozási csoportnak, a pásztorságnak, azon belül is a juhászoknak dolgozó háromgenerációs magyarszabó-dinasztia munkásságáról és utolsó képviselőjéről: Jordán Zsigmondról (1925–1996) szólok. A szabónemzedék történetéről, a szentesi juhászöltöny és juhászmellény elterjedéséről, virágzásáról és utóéletéről számolok be. A dél-alföldi, így a csongrádi és csanádi pásztorokat kutatva többször elhangzott a szentesi szabó, Jordán Zsigmond neve. A juhászok őt keresték fel, hogy készítse el foglalkozásuk címerévé, saját identitásuk kifejezésévé váló viseleti darabokat: a kabátból, csizmanadrágból, mellényből álló együttest – ami későbbiekben pantallóval bővült –, amit mindannyian juhászöltönynek hívnak. Ebből következik, hogy szabómester-embertől ritkaságnak számít, hogy egy alkotótól ilyen számú viseleti darabot ismerünk.”