Program


Ahogy a régiek járták - Mulatság somogyiakkal

Ahogy a régiek járták - Mulatság somogyiakkal

Mintha „Somogyország” vad erdeiben járnánk. Ezen az estén megelevenedik a pásztorság egy sajátos világa. Megismerhetjük a kanászok híres baltás táncát, láthatjuk szilaj mulatozását, hallhatjuk kedves hangszereik elfeledett hangját.

Feltárul Somogy másik arca is, a falvak, uradalmi puszták népének életébe is bepillantást nyerünk. Milyen az, mikor a földműves lakosság rendezte a maga „citerabálját”. Hogyan szórakoztatták magukat minden napos eszközeikkel, az üveggel, seprűvel, a cséppel.

Fellépők:

Táncosok:
Gerlecz Edit- Gerlecz László        
Szabó Zsolt- Kasza Krisztina
Czigány Tamás
Dr. Dányádi Bese
Kecskés Miklós
Karád Táncegyüttes táncosai

Zenészek:
Juhász Zoltán
Husi Gyula
Vavrinecz András és barátai

Ajánló


Magyar Állami Népi Együttes: MEGIDÉZETT KÁRPÁTALJA, HÁGÓKON INNEN ÉS TÚL Táncjáték két részben…

EMLÉKÜL Népzene színházban Herczku Ágnes „Hozomány” – Erdélyi népzene régen és most /…

Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt…